A versek zöme egy adott, bár elképzelt óvodás kisfiú életéről szólnak, egyes szám első személyben, és pontosan olyanok, ahogy egy ilyen korú gyermek gondolkodhat és érezhet. És igen, kemény témákat érintenek a versek, hiszen a fiú szülei elválnak, nagyapja meghal… És Ranschburg Jenő nagyságát épp az mutatja, hogy milyen hitelesen jön át mindez ezekben az egyszerű, néha talán a svéd gyerekversekkel rokon költeményekben. Itt nincs Weöres-féle varázslat a szavakkal, nincs olyan gyönyörű zeneiség, de a rímek stimmelnek, mindegyik versnek megvan a maga erőteljes ritmusa, szépség is van bennük, akárcsak humor – és az az igazi gyermeki bölcsesség is megjelenik, nem „csak” a gyermeki félelmek, bizonytalanságok, vívódások. Ilyenformán talán tényleg nem is annyira gyerekeknek, mint inkább a szülőknek való ez a kötet. Mert egyértelműen segít abban, hogy a felnőttek megértsék, mi zajlik a kicsik lelkében és elméjében, mint élik meg mindazt, ami velük és körülöttük történik. S teszi mindezt olyan letisztult módon és nyelvezettel, amiben egy fia pszichológiai kifejezés nincs, bárki megértheti, aki maga is volt gyerek.
