Varró Dániel bemutatkozó kötete rögtön egy vers-zsonglőrt mutat be, aki a legkülönbözőbb versformák, poétikai alakzatok, valóságszemléletek, beszédmódok és stílusok bravúros művelője, miközben a természetes derű, a fiatalos jókedély jellemzi, ám aki - ha kell - tud komoly, elmélyült és mélyre néző lenni. Érett és kedélyes líráját a formaérzékenység és a visszafogottság egyszerre egyéníti; vagyis Varró Dánielnek nemcsak "lelke van", de versalkotó talentuma is. Valahogy minden tárgy egészen természetes módon vers lesz az ő kezében. A kötet egyszerre fanyar és játékos; egyszerre mestere a tömörítésnek és a nagyobb kompozícióknak, de tehetsége akkor ragyog fel igazán, ha mások álorcájában szól - Balassitól Adyn át Térey Jánosig mímeli-utánozza- parodizálja a magyar líra jeleseit, miközben persze legbenső önmagát adja, a fanyar, mindenből viccet csináló, épp ezért kissé szomorkás, fiatal költőt.
